Oktatók

oktatok.jpg

Betsy:

"Minden évben lehetőségem van több verset megtanítani az ovisoknak, amelyekkel fellépnek  és szerepelnek az ünnepeken a nagyobb közönség előtt. Ezek mindig nagyon szépen sikerülnek és így a gyerekek is bátrabbak lesznek és büszkék is önmagukra."

Bea:

"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be "Kodály Zoltán szavai magukért beszélnek, így nem kell továbbiakban hangsúlyoznunk, hogy miért tartom fontosnak az ének /zene képzést mar korai gyermekkorban!"

Sanyi:

"Az óvodáskor és iskoláskor lehetőséget ad, hogy a gyermekek hatékonyan bővíthessék szókincsüket. Az éneklés és népdal tanulás ennek a folyamatnak a legkellemesebb része! Zenei kísérettel énekelni minden gyermek szeret"!

Magdi:

"Az óvodás gyermekek inspirálnak és motiválnak  munkámban, megerősítve bennem azt, hogy a kézügyesség fejlesztése fontos része a gyermekek egészséges fejlődésének."

Emese:

"A gyermekek képességeinek korai formálása tanítja meg őket, hogy később megoldást találjanak problémáikra, összefüggéseket fedezzenek fel az élet minden területén: játszás- és tanuláskor egyaránt!"

Mónika:

"Anyanyelvünk szépsége és különlegessége mindig elbűvölt. Ezért fontos számomra, hogy a gyerekeket ne csak oktassam, hanem játékos módszerekkel megszerettessem velük nyelvünket."

Csilla:

"Célom: a magyar hangos olvasás és néma értő olvasás fejlesztése, a helyes magyar beszéd és írás tudatosítása. Ehhez használom érdekes könyvekből izgalmas történetek  felolvasását, ami egyaránt megmozgatja a gyerekek fantáziáját is!"

János:

"Azért választottam  a földrajz oktatást, mivel fontosnak érzem, hogy a magyar gyökerekkel rendelkező gyermekek a nyelvtanulás mellett megismerhessek Magyarország földrajzi fekvését , domborzatát, éghajlatát is!"

Marika:

"Az iskola által nyújtott szereplésekkel - szavalat, ének tanulással - magabiztosságra neveljük 
gyermekeinket. Ezáltal "jó talajba hullhat a mag"! Erre személy szerint büszke vagyok!"

Jenő:

"Magyarország történelme több mint egy ezer évre tekint vissza. Voltak háborúk, szabadságharcok és békés idők; hazánk átment virágzáson és romláson....Fontosnak tartom , hogy a diákok mindezzel megismerkedhessenek és soha ne felejtsek el Magyarország hőseit!"